Rólam

 

Üdvözöllek, Io vagyok!

Igen, elsőre furcsán hangzik a nevem, de majd visszatérek erre. A legfontosabbnak azt tartom, hogy tudd: szívügyem az egészség és meg tudok tenni mindent azért, hogy élvezhessem e csodát.

Tapasztalataim és tudásom nagy örömmel osztom meg veled, hogy Te is egészségben élvezhesd, amit testi-lelki mivoltunk biztosít nekünk.

Egész gyerekkoromat betegségek és balesetek színezték, így elég korán kialakult bennem a késztetés, hogy megtanuljam valahogyan elviselni ezeket a kényszerű helyzeteket. Aztán amikor fém rudakat akartak belém operálni és gipszmellénybe próbáltak dugni, önszántamból leváltam az orvosi gépezet egyre mélyebb kilátástalanságba taszító futószalagjáról. Elkezdtem autodidakta módon elmélyülni az elmeprogramozás és az energetika rejtelmeibe, majd pár hónap önmagamon végzett kezelést követően meggyógyítottam magam! Nagyon boldog voltam, de nem álltam meg itt, mert a középiskolás tanulmányaimmal párhuzamosan a természetgyógyász egyetem hallgatója is lettem. Emellett mesterekhez jártam, és amit lehetett kínai, indiai, tibeti, illetve az akkoriban hozzáférhető ősi, hermetikus gyógymódokból megtanulni, azt elsajátítottam és beépítettem az egyre jobban kikristályosodó saját gyógyító módszerembe. Még a tanulmányaim időszaka alatt egyértelművé vált, hogy a könyvelés és a számítógépes programozás helyett a gyógyítás az én utam. Emellett pedig elkezdtem kifejleszteni olyan szabadalmazott alternatív terápiás gyógyhatású eszközöket, amiknek hatékonyságát orvosi mérőműszerek igazolták vissza.

Egy évtized alatt sok emberrel foglalkoztam, mégis lelkem mélyén elégedetlen voltam, mert megtapasztaltam, hogy mennyire más tüneteket kezelni és maradandó, teljes gyógyuláshoz segíteni. Rá kellett ébrednem, hogy bár a tünetek elmulaszthatók, a valódi gyógyulás csak belső változással érhető el. Ehhez pedig mindenkinek magának kell megtennie a szükséges lépéseket!

Elengedtem hát annak illúzióját, hogy én gyógyítok vagy valamely eszközöm valódi felépülést ad. Mostanra az esszencia maradt: segítek, hogy meg tudd gyógyítani magad.

És most, hogy végigolvastad gyógyítói életutam summáját, megosztom veled azt is, miért az Io nevet használom. Sok nagy változás kísérte utam, melyek során számos szerepet, életkörülményt és mindig egyre szabadabb önkifejezést tapasztaltam meg. Amikor mindezek kiteljesítése és elengedése megtörtént, hozzám társult az Iowio elnevezés. A Lélek ragyogását szabadon kifejezni, élvezetben és elégedettségben élni – erről szól e név, melynek általában a rövidítését használom: Io.

Szignóm:

Köszönöm a figyelmed, fogadd szívbéli biztatásom és útravalóm:

Merd megélni,
higgy magadban,
akard az egészséget –
tudni fogod: lehetséges!

%d blogger ezt szereti:
search previous next tag category expand menu location phone mail time cart zoom edit close